Megvan az első magyar GDPR-büntetés

Megvan az első magyar GDPR-büntetés

Kiszabta a GDPR, vagyis az uniós adatvédelmi rendelkezés miatti első pénzbírságot a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság – közölte a szervezet vezetője. Péterfalvi Attila elmondta egy biztonsági kamerarendszert üzemeltetető, nem kisvállalati szférában tevékenykedő szerveztet büntettek meg, mert nem adták át egy állampolgárnak a róla készült képfelvételek másolatát.

Az érintett kikérte az adatkezelőtől a kamera azon felvételeinek másolatát, melyeken szerepel, továbbá kérelmezte, hogy ne töröljék a fájlokat, mivel ezekre a jövőben szüksége lesz. A szervezet azonban nem teljesítette a kérésben foglaltakat, nem az érintettnek nem adta ki, és törölte is a felvételeket – tájékoztatott Péterfalvi Attila.

A NAIH vezetője hangsúlyozta:

az érintettnek joga van az adatkezelő által kezelt adatokról másolatot kérni,

ehhez semmit nem kell bizonyítania, a szervezetnek pedig kötelessége kiadni azt a vonatkozó dokumentumokat, fájlokat.

Jelen esetben az adatvédelmi hatóság megállapította a jogsértés tényét, és 1 millió forintos bírságot szabott ki. Péterfalvi Attila kiemelte: kiszabható büntetés felső határa 20 millió euró.Ez volt az első július 26. utáni hatósági eljárás, ahol mind a GDPR-t, mind az új eljárási szabályokat alkalmazni tudta a hatóság

– tette hozzá a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vezetője.

Forrás: Infostart

admin